Lezárult a 6. alkalommal megrendezésre kerülő Architecture(s) Élémentaire(s) pályázat, amelyre 2018. január 4 -ig volt lehetőség jelentkezni és elküldeni a pályamunkákat.
Az elmúlt évekhez hasonlóan már javában tart a beérkezett pályaművek értékelése, amelyet a francia szakmai zsűri a kiírt követelmények szerint ellenőriz, és hamarosan eredményt hirdet az AE BETTER SPACE/ BETTER HEALTH témában indított versenyre.
Ebben az évben az eddigi évekhez képest nagyobb volt az érdeklődés, több mint 400-an regisztráltak, ami nem csak a kiemelkedő marketing kommunikációnak, hanem az értékes nyereménynek is köszönhető. Végül több mint 80 pályamunka érkezett a franciaországi központba.
A most megrendezésre került verseny volt az első alkalom, hogy Magyarországról is lehetett pályázni, amelyről tavaly novemberben értesülhettek először a magyar építész és tervező fiatalok.
Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el minket, hogy a felkészülési idő rövidsége ellenére több mint 20 regisztráció és 8 pályamű érkezett Magyarországról.
Tekintettel a beadott nagyszámú pályaművekre, az ellenőrzés és kiértékelés hosszabb időt vesz igénybe, de amint a francia szakmai zsűri meghozza döntést, azonnal hírt adunk róla.